| Megsemmisítette a népszavazás egyik kérdését a bíróság |
|
|
|
|
A városi bíróság elsőfokú ítélete szerint nem írható ki népszavazás Tatabányán arról, létesüljön-e a városban 50 megawattnál nagyobb erőmű, de arról igen, hogy épülhet-e a városban hulladékégető - tájékoztatta a városi bíróság ügyeletes bírája, Hamvas Béla pénteken az MTI-t. Tatabánya történetének első népszavazását a civilekből álló Bánhidai Baráti Kör kezdeményezte a bánhidai erőmű újraindítása és hulladékégető megvalósítása ellen. Az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését a Tatabányai Fűtőerőmű Kft. és a Vértesi Erőmű Zrt. kifogásolta - közölte korábban a polgármester, Bencsik János (Fidesz). A Fűtőerőmű Kft. igazgatója, Káldy Lajos elmondta, a bíróság elfogadta formai kifogásukat, mert "nem várható el egy átlagembertől, hogy tudja, mi az az 50 megawatt". Az igazgató a bíróság álláspontjával ellentétben úgy véli, hogy az alkotmányba, a villamos energiáról szóló és az önkormányzati törvénybe ütközik a hulladékégető tilalmáról szóló népszavazás kiírása. Káldy Lajos az MTI-nek úgy fogalmazott; "az erőműben technikailag elképzelhető a hulladékégetés, olyan szerkezettel, amely a törvényes előírásoknak megfelel". Az igazgató rámutatott arra, hogy a tatabányai regionális hulladéklerakóban válogatómű épül, innen kinyerhető lenne a földgáznál olcsóbb tüzelőanyag. Ennek hozamából a városi távfűtés használói is részesülhetnének, azonban ez a kérdés jelenleg nincs napirenden - tette hozzá. A Tatabányai Fűtőerőmű helyzete megváltozhat, mert a város önkormányzata a tulajdonos Magyar Villamos Műveknek mintegy hárommilliárd forintos vételi ajánlatot kíván tenni az erőműért, közösen az ELMIB Energetikai Zrt-vel. Tatabánya önkormányzata határozatban mondta ki, hogy ne épüljön a városban 50 megawattnál nagyobb erőmű, azaz nem szeretnék, ha a Vértesi Erőmű Zrt. újraindítaná az elavultság miatt leállított Bánhidai Erőművet. Az Országgyűlés azonban - Keleti György oroszlányi és Schvarcz Tibor tatabányai MSZP-s képviselők javaslatára - egy törvénymódosítás kapcsán újra a lehetséges, ötven megawattosnál nagyobb erőmű helyszínei közé emelte a bánhidai telephelyet. A Bánhidai Baráti Kör elnöke, Ablonczy Dánielné korábban elmondta, hogy tudomása szerint a Kapolyi László nevéhez köthető System Consulting már letette a foglalót a Vértesi Erőmű Zrt.-ért, miután képviselőjét beválasztották az igazgatóságba. Várhatóan a 15 napos határidőn belül minden érintett fél fellebbez az elsőfokú döntés ellen, az ügy a megyei bíróságon folytatódik. Komárom-Esztergom Megyei Hírlap |
| < Előző | Következő > |
|---|
| Kezdőlap |
| Hirdetés feladása |
| Adatmódosítás |
| Hirdetéseim |
| Szabályzat |
| - - - - - - - |
| Minden hirdetés(12) |
| - - - - - - - |
| Állás (3) |
| Ingatlan (2) |
| Jármű (0) |
| Műszaki (1) |
| Egyéb (6) |