| A tatabányai főiskola együttműködik az ipari park innovációs központjával |
|
|
|
|
A Tatabányai Ipari Parkban 2011 májusára az IPTECH-INNO Kft 2.800 négyzetméter hasznos területű innovációs központot épít fel, melyben közel hetven, kutatással és fejlesztéssel foglalkozó munkahely létesül. Az innovációs központtal együttműködik a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Dr. Hajtó János professzor, MÜTF rektora elmondta, az együttműködéssel megvalósul az oktatás, a kutatás és az innováció egységbe foglalása, azaz megteremtődik a lehetősége, hogy a kutatási eredmények a lehető leghamarabb eljussanak az ipari hasznosítás közelébe. A főiskola és az IPTECH-INNO Kft. együttműködése mellett az innovációs központ munkáját a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is segíti. A főiskola oktatásokat szervez majd az új központban, főként az alternatív energiatermelés és a lézertechnológia területén. Hajtó János elmondta, terveik szerint az innovációs központban is felállítanak egy olyan, napkazánból és szélkerékből álló együttest, mely a főiskolán már működik, ezzel az ipari parkban is működés közben tudják bemutatni a környezetkímélő energiatermlést. Az innovációs központ létrehozásának célja a korszerű környezettudományi technológiák elterjesztése, a megújuló energiaforrások hasznosítása és a hatékony hulladékhasznosítás elősegítése a régióban működő vállalkozások együttműködésével, és az egyetemi, főiskolai tudományos eredmények ipari alkalmazásával. Az innovációs tevékenység kiteljesítése érdekében az új innovációs központ együttműködési megállapodásokat alakít ki a Tatabányai Ipari Parkba települt cégekkel, leendő bérlőkkel, valamint a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával, a helyi önkormányzat mellett működő Gazdaságfejlesztő Szervezettel, és a tatabányai Klímakör Egyesülettel, melyekkel együttműködve az új ipari innovációs központ a tatabányai térség termék-és technológiafejlesztési, megújuló energia hasznosítási és öko-innovációs fejlesztési központja lesz a jövőben. Magyarország ötödik legnagyobb ipari parkja Tatabányán található, ahol több mint 20 multinacionális cégnek van termelő gyára (pl. Bridgestone, ASG, Coloplast, Grundfos, Suoftec, stb.) és ezekben több mint 5 ezer alkalmazott dolgozik. |
| < Előző | Következő > |
|---|
| Kezdőlap |
| Hirdetés feladása |
| Adatmódosítás |
| Hirdetéseim |
| Szabályzat |
| - - - - - - - |
| Minden hirdetés(12) |
| - - - - - - - |
| Állás (3) |
| Ingatlan (2) |
| Jármű (0) |
| Műszaki (1) |
| Egyéb (6) |