Bánhida, a tatai medence kis falva ősidők óta lakott település volt. A legújabb kori régészeti feltárások avar kori leleteket hoztak a felszínre. Bánhidán tárták fel az egyik legnagyobb Árpád kori falut hazánkban, melynek leletanyagából a városi múzeumban állandó kiállítás nyílt.

Kézai Simon krónikája szerint a honfoglaló magyarságot vezető Árpád vezér, a Tata melletti Bánhidán veri meg nagy-morva fejedelem Szvatopluk seregeit, s veszi birtokba Pannóniát.

Bánhidáról okleveles leletanyagot először a XIII. századból ismerünk. Az 1288-ból származó oklevél a községet Tata várához sorolja. A későbbi oklevelekben Vitán és Tata várak szolgálatában áll a falu, esetenként királyi, máskor földesúri adomány – vagy zálogbirtokként említve.

A középkori oklevelek következetesen kettő Bánhidáról szólnak, azaz bánhyda maior illetve bánhyda minor néven. Egy 1461-es oklevél nagy Bánhidát, mint Egházas Banchydát említi. Az 1500-as évektől mindkét Bánhidát Vitány várához számítják, s egyszersmind hol Fejér-hol Komárom vármegyéhez.

A korabeli leírásokból tudjuk, hogy Egyházas-vagy Nagy-Bánhida vámszedő hely is volt. A Buda-Kocs-Igmánd-Győr-Bécs kereskedelmi útvonal egyik állomása, amerre a híres marhahajtó útvonal vezetett. Erre utalnak az olyan fenntmaradt utca és dűlőnevek, mint a Mészáros utca, Baromállási dűlő stb….  A középkori ismeretanyagot Csánki Dezső: Magyarország Történelmi Földrajza a Hunyadiak Korában című munkájának III. kötetében találjuk. BP.1897.

Bánhida a másfél évszázados török uralom alatt sok más környező településsel együtt lakatlanná vált. Benépesítésére a Tata – Gesztesi uradalmat megszerző grófi Esterházy család tesz intézkedéseket, és dél morvaországból, valamint az északi megyékből szlovák ajkú telepeseket hozat a XVIII. században. Ekkortól már csak egy Bánhidát említenek az írások.

Az Esterházyak alatt a falu megerősödik, templomot, iskolát építet a földesúr. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt Bánhida lakossága szembefordul a császári erőkkel. A Tatán szervezett nemzetőrzászlóaljhoz a falu lakóssága szinte erején felül ad újoncokat. Közreműködik ebben Bánhida akkori katolikus papja Fieba J. is, aki később a Haynau féle vészbíróság elfogat, megveret és súlyos sáncfogságra ítél. A bánhidai szoborkertben számára emlékoszlopot emelt az utókor.

Bánhida község elöljárósága kezdeményezte a Millenium idején a honfoglalás győztes csatájára emlékeztető Turul madár felállítását – összefogva az akkori Komárom vármegye vezetésével. A falu lakói pénzzel és fuvarokkal támogatták az építkezést.

Bánhida életében döntő fordulatot hozott a vasútépítés, és a határában feltárt szénvagyon. A falu rohamos fejlődésnek indult a XX. Század első felében. A Révai nagy lexikon 1911-ben a következőket írja a településről:
„Bánhida, nagyközség Komárom vármegye tatai járásában, 1900-ban 2220 tót és magyar lakossal, vasúti csomópont, posta- és távíróhivatal, postatakarékpénztár, önsegélyzőegylet.
Tőle északra fekszik a Szelimlyuk barlang, melyben a török háborúk idejében állítólag két falu népe keresett menedéket és benne halálát lelte.
 
A barlang fölött 310 m magasban a nagy Turul-emlék, melyet Árpád Szvatopluk fölötti győzelmének emlékére Komárom vármegye 1896-ban emeltetett….”

Az első világháború a községtől is megkérte áldozatait, akiknek hálás utókor – a téglajegyekből épült szép községházával (ma TIT székház) szemben – a szoborkertben míves emlékművet állított.
A falunak újabb fejlődést biztosított az 1930-as évek elején angol tőkéből megépített Bánhidai erőmű, mely alapvetően a Budapest-Bécs vasútvonal villamosításának a céljait szolgálta. A MÁK Rt. Üzemeiben dolgozó falusiak úgynevezett kétlaki életet éltek. Az ipari munka mellett művelték szántóikat, a Kő hegy alatti szőlőiket, s a falu jelentős mértékben gazdagodott. Az 1941. évi népszámlálás szerint lakóinak száma 11.763 fő volt (A korabeli Tatabánya községé csupán 7.312 fő.).

A második világháború sok kárt okozott emberéletben és anyagiakban egyaránt. 1944. március 20-án, október 7-én, 13-án és 17-én B-17-es és B-24-es amerikai bombázók 338,6 T bombát dobtak a vasútállomásra és az ipartelepekre, de ez a falut kevésbé érintette. Többet szenvedtek a település lakosai a front hullámzása miatt. Bánhidán 1944. december 26. és 1945. március 23. között folytak a harcok, s a lakossági károk mellett Bánhida középületeit is jelentős rongálások érték.

A közigazgatás újjászervezése után a falu lakossága 1947. őszére a károk nagy részét kijavíttatta, a községet mégis nagy trauma érte. A belügyminiszter 179.238/1947.-III.3. számú leiratában elrendelte a négy „bányaközség” egyesítését (Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla, Tatabánya), és az összevont település Tatabánya nevet kapott, mely névadás ellen az 1947. október 9-én feloszlatott képviselőtestület tiltakozott, és az új városnak a Bánhida nevet javasolták.

Bánhida városrész az új megyeszékhely város kiépítéséhez jelentős mértékben járult hozzá azzal, hogy a falusiak földjeit az állam kisajátította, és helyén modern várost épített. Újváros, Kertváros, Dózsakert, Bánhidai lakótelep, Sárberek, Gál lakótelep, de Óváros egy része is a falu határából épült. Szerencsére a lakótelepek építése abbamaradt az 1980-as években, és így a bontásra ítélt Bánhida megmenekült.

A rendszerváltással együtt járó ipari szerkezetváltás ismét érintette a községet. Az új Ipari Park nagyrészt a Bánhidai földeken épült, s az ott teremtett munkalehetőség sokezer családnak nyújt megélhetést.

Bánhida az utóbbi 15 évben Tatabánya legdinamikusabban fejlődő városrésze. Míg a város lélekszáma fogyott, Bánhida lakossága folyamatosan nőtt. Közművesítettsége teljessé vált, s az életminőség kézzelfoghatóan javult.

Kérjük látogasson el városrészünkbe. Nézze meg intézményeinket, parkjainkat, templomainkat, köztéri alkotásainkat, virágos, rendezett utcákat. Ismerje meg a városrészben élő és alkotó művészek munkáit, a falu szlovák nemzetiségi hagyományait, az Ipari Skanzent és az új Ipari Parkot. Nálunk a múlt tiszteletén épül a jövő.

Jóna Imre