|
Egy tűt is nehezen lehetett volna leejteni a sok diáktól és szülőtől pénteken délután a Faluházban, ahol a szülői szervezet rendezésében az iskola diákjai vették birtokukba a házat, hogy egy utolsó nagy farsangi bulival búcsúztassák a telet. A megjelenteknek – akik között ott volt László Kálmán polgármester is -, egyenként mutatkoztak be az alsó tagozatos maskarások, szám szerint 31-en, majd őket követően a felsősök már komplett produkciókkal, tréfákkal, jelenetekkel szórakoztatták a közönséget és társaikat.
A bemutató után asztalra kerültek a sütemények és egyéb finomságok, és a délután további részében a táncé, a szórakozásé volt a főszerep a Faluházban. Szombaton már a bejáratnál meglepetés fogadta a Kiskuckó óvoda farsangolóit, ugyanis egy vasorrú bábától kellett megvásárolni a belépőt a mulatságra, de nem ez volt az utolsó meglepetés, hiszen a faluház nagytermében is „banyák” várták az apróságokat, akik közül bizony többen pityeregve bújtak szüleikhez. Az intézmény szülői közösségének legaktívabb tagjai öltöztek maskarába, hogy a kicsikkel együtt közösen űzzék el a telet. Az ovi pedagógusai, dadái szintén jelmezt öltöttek, s egyenként vezették színpadra a szellemesebbnél szellemesebb farsangi jelmezbe bújt gyerekeket, majd következett a csoportos felvonulás a szülők, rokonok nagy ovációja mellett. A hangulatot pedig csak növelte az óvoda dolgozóinak produkciója a Mosolydal című számra, s, hogy a szülők se maradjanak ki, a vasorrú bábák a Boszorkánydallal lepték meg a farsang vendégeit. |