Skip to content

Kezdőlap arrow Hírek arrow Milliós támogatás munkahelyteremtésre
Milliós támogatás munkahelyteremtésre PDF Nyomtatás E-mail

Mikro, kis- és középvállalkozókat vártak hétfőn arra a szákszendi fórumra, melyen dr. File Beáta, az oroszlányi munkaügyi kirendeltség vezetője és helyettese, Bartalusné Schlai Ottília ismertette többek között a foglalkoztatás bővítés lehetőségeit, a munkahelyteremtő és megőrző pályázatokat, valamint a bérkompenzációs lehetőségeket.

A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozva a két szakember részletesen bemutatta azt az új lehetőséget, aminek keretében maximum 120 millió forint támogatási értékig lehet pályázni munkahelyteremtésre. Minden újonnan létrehozott munkahelyre 1,4 milliót lehet elnyerni, de, ha az álláshelyet regisztrált álláskeresővel töltik be, további 500 ezer forintnyi támogatás kapható, ha pedig az előbbi feltételekkel romát alkalmaz a vállalkozó, plusz 300 ezer forintot kaphat.
A kiírás megfogalmazása szerint az érvényes pályázathoz legalább két fő teljes munkaidőben történő foglalkoztatását kell vállalni, s 3 évig fenn kell tartani a beruházással létrehozott kapacitást, szolgáltatást, a bővített állományi létszámot pedig két évig meg kell tartani.
A munkahelyteremtő beruházási forrás új gép, berendezés beszerzésére, új épület, épületrész megvalósítására, illetve az ezzel kapcsolatos közműberuházások kivitelezésére nyújthat fedezetet, de a támogatás nem használható fel ingatlan, földterület, gépjármű megvásárlására, illetve bérlésére.
A pályázattal – aminek beadási határideje március 30. -, és a további támogatási lehetőségekkel kapcsolatban az oroszlányi munkaügyi kirendeltségen kapható bővebb felvilágosítás, de a szakemberek a kistérség valamennyi települését felkeresik a következő napokban, s tájékoztatják a vállalkozókat. Csütörtökön öt órakor Kömlődön, majd 20-án Bokodon, 21-én Kecskéden, s végül 22-én Dadon várják az érdeklődőket.

 
< Előző   Következő >