Skip to content

Kezdőlap
Omega koncert Tatabányán PDF Nyomtatás E-mail

A népszerű együttes fennállásának ötvenedik évfordulóján országos turnéra indul, s ennek harmadik állomása március 17-én a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok lesz – jelentette be Schmidt Csaba, aki polgármesteri keretéből a létesítmény bérleti díjával támogatja a rendezvényt.

A Városházán megtartott tájékoztatón Kóbor János az Omega frontembere a zenei eseményt „megalkuvás nélkülinek” nevezte, hiszen az együttes meghatározó emberei lépnek a színpadra. A koncerten a turnéra alakult „Omega Szimfonikusok” lesznek a közreműködők. A rocksztár elmondta, hogy harminc-harmincöt éve nem jártak a megyében, de szívesen emlékezik a tatabányai Május 1 park szabadtéri színpadán és a Népházban, a hetvenes években tartott jól sikerült koncertekre. Trunkos András menedzser hangsúlyozta, mindenki azon dolgozik, hogy „fiatalos és jókedvű buli” legyen a tatabányai fellépés, amelyre már folynak a próbák, alakítják a három zenei szakaszt felölelő műsort. Szó esett arról is, hogy a hazait esetleg követheti egy európai turné is.

jegyek válthatók a Fortuna jegyirodában

 
< Előző   Következő >